Az újév ünneplése és az óév búcsúztatása idején az ember hajlamos csak a szépre emlékezni az elmúlt évből. Itt van a számvetés ideje: 2022 sok, az életünkre nagy hatást gyakorló történést hozott, ezek közül az Európában és a Kárpát-medencében tomboló kíméletlen aszályt idézzük most meg. Az aszály és a hőség olyan mértékű volt, hogy bevésődött az emlékezetbe és az átlagember sem felejti el. Felmerül viszont a kérdés, hogy tényleg 2022 “hibáztatható”? Egyetlen év számlájára lehet írni az aszály okozta jelenségeket és nehézségeket?
A vízhiány problémáját az illetékes szervek tűzoltó jelleggel és kis túlzással sokszor havária jellegű intézkedésekkel kezelték, a gyakorlati reakciók az öntözési igények kielégítésére, a vízátvezetési lehetőségekre fókuszáltak. Ugyanakkor biztosak lehetünk abban, hogy a vízügyi szakemberek zömét a látottak nem érték meglepetésként. A folyóinkkal és környezetükkel foglalkozó szakemberek és gazdálkodók tisztában lehettek vele, hogy egy ilyen katasztrofális év előbb-utóbb bekövetkezik. Az aszály előidézte kihívásokra gyors válaszok is megfogalmazódtak, egyre több oldalról adtak hangot ezeknek a vízügyi szakma képviselői vagy a mezőgazdaságban tevékenykedők, és a válaszok a legnagyobb veszteségeket elszenvedő Alföldre és a Tisza mentére koncentráltak. A válaszok többes számú használata viszont nem teljesen helytálló, hiszen szinte egyetlen megoldás került a középpontba: duzzasztani kell a Tiszát ahhoz, hogy hasonló aszálykár ne forduljon elő még egyszer. Vajon a duzzasztás a helyes és egyedüli megoldás? Valóban kijelenthető, hogy csak ez a jó beavatkozás, ami kezeli a vízhiányt – anélkül, hogy más lehetőséget bárki megvizsgált volna részleteiben?
Két kiemelt szempont: a duzzasztás árnyoldalai és vízügyi kezelésen túlmutató kihívások
A vízhiány és az aszály okainak összetett problémájára mindent összefoglaló választ egy lélegzetvételre nem lehet adni. A rengeteg, egymásra is hatással lévő kulcstényező közül most csak néhányat ragadunk ki.
A vízvisszatartásra és a vízpótlásra számtalan eszköz rendelkezésre áll. Ezek között Európa igen nagy területén és az esetek döntő többségében évtizedekkel ezelőtt még a duzzasztók építése volt az előnyben részesített megoldás. Az eredményeket ma már sokan megkérdőjelezik, hiszen a duzzasztók sorozata a csatornává szabályozott folyókhoz hasonlóan képes kiszárítani a környezetét. Ezen kívül hamisan áltat azzal a képpel, hogy a hatalmas víztározókból korlátlan mennyiségű víz érhető el. Talán túlzás azt állítani, hogy a duzzasztók kora lejárt – hiszen még ma is sok folyón készülnek duzzasztóépítési tervek –, de tisztán látható, hogy a folyóvizek kezelése elmozdult a helyreállítások irányába. Nem természetjárók és -védők álmai miatt, hanem vízépítő mérnöki feladatokra adandó megoldások okán. A hordalékhiány, a folyók és árterek kapcsolatának romlása, a medersüllyedés, a kisvízszintek csökkenése mind olyan kihívás, melyek megoldásához műszaki és természettudományi szakemberek együttműködése szükséges. Ennek megfelelően vízépítő mérnökök nemzedéke nevelődik ki, akik a szabályozott folyók visszaalakítását, az árterek helyreállítását kiválóan értik, és mérnöki hozzáértéssel tudják mérlegelni ennek kivitelezését, akárcsak a feleslegessé vált duzzasztók elbontásának tekintélyes feladatát. A mederduzzasztás, mint egyedüli megoldás hangoztatása ebből fakadóan zsákutca, és nem néz szembe a kor követelményeivel. Hatalmas kockázata viszont, hogy két alapvető problémát, a medersüllyedést és a hordalékhiányt egyáltalán nem képes kezelni, sőt tovább súlyosbítja.
A hordalékhiány oka, hogy a duzzasztók miatt nem érkezik hordalék a folyók felső szakaszáról, és hogy sok éven át engedélyezett volt ipari felhasználásra a kavicskitermelés a folyómedrekből. A medersüllyedés ezzel szoros összefüggésben van. A kiegyenesített, töltések közé szorított folyók a saját medrükben lévő hordalékot bontják meg, mivel az energiájukat oldalirányú mozgásra, kanyargásra a parti kövezések miatt nem tudják felemészteni, a felső szakaszokról pedig már nem érkezik görgetett hordalék, aminek mozgatásával energiájukat le tudnák kötni. Emiatt saját medrüket mélyítik és emiatt egyre alacsonyabbak a vízszintek.
A probléma egy másik kiemelt összetevője, hogy a 2022-es évben a csapadékhiány és az elapadó vizek megütötték azt a mércét, hogy nem túlzó állítás, miszerint az Alföld vízgazdálkodásának javítása, a Tisza menti területek boldogulása nemzetgazdasági kérdéssé vált. Az ország területének közvetve vagy közvetlenül mintegy 40%-áról beszélünk. Az ilyen kaliberű kérdések megválaszolásának sajátja, hogy összetett módon szükséges megvizsgálni a kihívásokat és a lehetőségeket, és minden szereplőnek úgy kell hozzáállnia, hogy a fájó, de mégis átmenetileg érezhető jelenségeken túl a probléma eredőjét keressék meg. Ezután pedig ezeknek az alapvető okoknak a megszüntetésére gyűjtsenek eredménnyel kecsegtető válaszokat. Miért járt ilyen pusztító hatással a tavalyi csapadékszegény időszak? Miért nem volt elegendő víztartalék a talajban, amely pedig közismerten a legnagyobb víztározó lehetne? Miért tűntek el az Alföld sekély tavai az elmúlt évtizedekben? Mi a kapcsolat a folyók medrének bevágódása (a medersüllyedés) és az aszályérzékenység növekedése között? Mi idézte elő a medersüllyedést és hogyan orvosolható mindez mai tudásunkkal? Miként állítható helyre a hordalékhiány? Mit akarunk öntözni, vízzel ellátni?
Belátható tehát, hogy olyan kihívással állunk szemben, ami messze túlmutat a vízügyi kezelési feladatokon. A tét ennél sokkal nagyobb, hiszen azt kell mérlegelni, hogy milyen gazdálkodást lehetséges és szükséges végezni a Tisza mentén és más síkvidéki területeinken, ami méltányolja, sőt igényli a víz jelenlétét a tájban. Nem szabad mindenhol hatalmas szántókat látni lelki szemeink előtt, vagy más, intenzíven művelt tájat magunk elé képzelni. A környezetünkben olyan folyamatokat kell elősegíteni, amelyek élővé teszik a folyókat, a patakokat és ezek segítségével a tájat. A duzzasztással barátkozó gondolatok ezeket a megoldandó feladatokat, az alapproblémákat elkendőzik, illetve a duzzasztást kínálva átugorják a nagy feladat egy méretes szeletét. A műszaki szemléletű megoldások egyik nagy csapdája, hogy az újabb és újabb problémák hatásait végeláthatatlan műszaki beavatkozásokkal szükséges tompítani. A duzzasztás, mint eszköz csak egy lehetséges válasz a sok közül, ami az egyik legkevésbé rugalmas és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás egyik rossz eszköze. A természeti környezet helyreállítása nem zárja ki, hogy a folyó medréhez és környezetéhez hozzá kell nyúlni, de ehhez innovatív, a környezeti szempontokat szem előtt tartó, a modern kor igényeit figyelembe vevő mederemelésre (a medersüllyedés megállítására), nem pedig vízszintemelésre van szükség.
A megoldás egyik kulcseleme a vízhez igazodó tájhasználat
Ez a folyóink és azok környezete számára szomorúságot hozó év csak feltette a pontot az i-re. Hosszú évek és évtizedek vízhiányos trendjére hozott egy kiemelkedően aszályos időszakot, és ezzel sok lappangó probléma került felszínre. Tükröt állított elénk, miszerint a természeti környezetünk állapota döntően befolyásolja a lakosság megélhetési lehetőségeit és a társadalom jóllétét. A folyóink menti alföldi területeken különösen igaz, hogy a természeti állapotot jelentősen befolyásolja a folyó- és állóvizeink állapota és minősége. Hibás abban a tudatban szembeszállni a problémával, hogy a jelenlegi területhasználat kiszolgálható és működtethető korunk változó világában. Alapvető hiba, ha a víznek nem adunk helyet a tájban. Szükséges olyan területek kijelölése (minél nagyobb kiterjedésben), amelyek mezőgazdasági termelés vagy más hasznosítás helyett a víz megtartásának funkcióját látják el.
A gazdálkodók egyre többen eszmélnek rá, hogy erre szükség van és öntözés helyett vagy mellett a víznek is helyet adó termelési formát és talajművelést kell alkalmazni. A folyók és patakok egykor behálózták síkságainkat, ma ennek töredékével találkozhatunk. Ennek nem a hozzá nem értő vízügyi kezelés az oka, hanem az, hogy a lehető legtöbb területet szántónak, faültetvénynek használják a gazdálkodók, sokszor nem a saját belátásukból, hanem egyszerűen azért, mert pénzügyi forrásokból erre van lehetőség és ösztönzés. A víz töltéseken túlra való kivezetését és visszatartását a művelésre alkalmatlan területeken viszont jóformán semmi sem ösztönzi sem a folyók közelében, sem azoktól távol. Pedig erre lehetőség és igény van, ezt a feladatot kell megoldani. A szárazodás problémájának megoldásához új gazdaságstratégiára is szükség van.
Nyitókép: Megfelelő gazdálkodással kihasználhatók az árterek adottságai (Fotó: Barina Zoltán)